Alkonyat és Pírkadat
Alkonyat és Pírkadat

  Köszöntő

 Vendégek

Wicca

 Regények

Történetek

Vámpír csajok képei

Vámpírok naplója

Vámpírok meséi

Vámpír filmek

Vámpírok zenéi

Vírradat

 Bad románc

 A rossz énem

Éjsötét

Bűvöletben

 

Látogatóban
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

         

Sátánizmus

A sátánizmus vallásként 1966-ban vált hivatalossá, amikor is Anton Szandor LaVey Amerikában megalapította a Sátán egyházát (Church of Satan), és az egy évvel később megjelent könyvében, a Sátáni Bibliában pontosan meghatározta a vallás ideológiáját, dogmatikáját és gyakorlatát, amelyek egyértelműen elválasztják a sátánizmust az ördögimádattól. A sátánizmust hivatalosan önálló vallásnak ismeri el többek közt az Amerikai Egyesült Államok kormánya és hadserege, valamint az Egyesült Királyság hadserege is.

A sátánizmus lényege az egyén fontossága, a létezés és az élet tisztelete a felsőbb hatalmak helyett; az egyént tekinti istennek. Ebből látható, hogy a sátánizmus ateista, pontosabban autodeista vallás. Vallja azt, hogy nem a jámborság, a behódolás, a remélt túlvilági örömök miatti földi szenvedés a helyes, hanem a kifejlett ego, az erő és az örömteli élet megélése az ?itt és most?, és az ?élvezet -- NEM kényszeresség? jegyében (vö. sátáni bűnök).

A sátánista vallás nem kéri híveit törvénytelenségekre, emberáldozatokra, véres jelenetekre; ezek az ördögimádat jellemzői. Nem használnak ?kifordított? keresztény jelképeket (pl. fordított kereszt); jelképe a Baphomet-szimbólum. Nem folytatnak térítést.
 

Tizenegy törvény 

  •  Senkinek se adj tanácsot, csak ha megkérnek rá.
  • Ne beszélj a gondjaidról másoknak, hacsak nem vagy biztos abban, hogy igazán hallani akarják.
  • Ha másvalaki tanyáján tartózkodsz, mutass tiszteletet, máskülönben ne menj oda.
  • Ha a tanyádon egy vendég bosszant, bánj el vele kegyetlenül.
  • Ne közeledj senkihez szexuálisan, hacsak meg nem kapod tőle az erre felhatalmazó jelzést.
  • Ne vedd el azt, ami a másé, hacsak az nincs terhére a tulajdonosának, és erre kifejezetten fel nem szólít.
  • Ismerd el a mágia hatalmát, ha sikeresen használtad vágyaid eléréséhez. Ha tagadod a mágia létezését, miután használtad, mindent elveszítesz, amit szereztél.
  • Ne panaszkodj olyasmi miatt, aminek nem lenne kötelező alávetned magad.
  • Ne árts kisgyerekeknek.
  • Ne ölj nem emberi állatot, hacsak rád nem támadnak, vagy ha élelemre van szükséged.
  • Amikor közterületen jársz, ne háborgass senkit. Ha valaki téged háborgat, szólítsd fel, hogy hagyja abba. Ha tovább háborgat, pusztítsd el. 

Kinyilatkozások

  • Sátán az élvezetet képviseli az önmegtartóztatással szemben!
  • Sátán az életet képviseli a szellemi vágyálmok helyett!
  • Sátán a szennyezetlen bölcsességet képviseli a képmutató önámítás helyett!
  • Sátán az arra érdemesekkel szembeni kedvességet képviseli, ahelyett, hogy szeretetünket idegenekre pazarolnánk!
  • Sátán bosszúállást hirdet, ahelyett, hogy odafordítanánk a másik orcánkat!
  • Sátán a felelősséget képviseli a felelősek iránt, ahelyett, hogy lelki vámpírokkal foglalkoznánk!
  • Sátán azt hirdeti, hogy az ember csupán egy az állatok közül ? néha jobb, de többnyire rosszabb a négy lábon járóknál ?, aki az ?istentől való lelki és szellemi fejlődése? révén valamennyi élőlény közül a legveszélyesebbé vált!
  • Sátán a bűnöknek nevezett dolgokat hirdeti, mert ezek vezetnek a testi, szellemi vagy érzelmi kielégüléshez!
  • Sátán az egyház legjobb barátja, hiszen az egyház neki köszönheti, hogy még mindig tevékenykedhet!

Bűnök

  • ostobaság,
  • pózolás,
  • szolipszizmus,
  • önámítás,
  • csordaszellem,
  • szűklátókörűség,
  • a múlt feledése,
  • önromboló büszkeség,
  • az esztétika hiánya

 


A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG