Üdvözletem minden kedves erre tévedő, és visszajáró Halandónak, életem figyelőinek. Tudom nem írtam már elég regóta, régebb óta, mint azt vártátok volna. De hát én előre szóltam mindenkinek. Mi ugyanis nem mindennap tehetjük meg, hogy közösséginek nevezett oldalakon lógjunk.

Ott van például a vámpírvadász. Még mindig a nyomomban van, egyre többször úszom meg "éppenhogycsak" módszerrel. Vagy például a Mesterem, aki egyre jobban az uralma alá akar hajtani, és egyre gyengébb vagyok vele szemben- mint a régi szép időkben.
Hmmm.... a második találkozás. Vicces volt. Az első valamikor olyan 12 éves korom környékén lehetett, már nem emlékszek pontosan. Csak az érzésre; egyszerre féltem tőle és vonzott is magához... Nem tudom éreztétek-e már valaha is...
Szóval, második találkozás. Színházban voltam, épp egy drámát néztem meg Édesanyámmal, természetesen esti előadás keretében, oly népszerű darab volt. Nem éreztem túl jól magam, így már vártam az alkalmat, hogy kilóghassak a szünetben egy kicsit a szabad levegőre...
-Kicsim, jól vagy?-pillantott rám Édesanyám aggódva.
-Persze, persze.-fáradt voltam.
-Nagyon sápadt vagy.
-Csak egy kis levegő kell.-végre elsötétült a színpad, a függönyököet behúzták, és a többi ember is elkezdett mozgolódni. Felálltam, és hoszú ruhámban kibotorkáltam az előcsarnokba, onnan pedig a színház oldala felé vettem az irányt. Egy sötét zugot választottam, csendeset, távol akartam lenni a zajtól. Fázósan húztam össze magamon a stólámat, csípős hideg volt. Még nem sejtettem semmit, hallgattam az esőcseppek kopogását a hevenyészett oldaltetőn.
-Mit keres idekint egy ilyen elegáns hölgy?-összerezzentem, váratlanul ért a hang.
-Ki kérdezi? -óvatosan kibontakozott a sötétből, rejtélyesen, majd ott állt előttem. Rossz érzés fogott el hirtelen, próbáltam hátrálni előle.
-A név most nem számít.-egyre közeledett, felém.
-Ismerem magát?-a rossz érzést fokozatosan kezdte felváltani a kiváncsiság. Vonzott magához, megbabonázott, közelebb léptem én is.
-Hát egyszer már találkoztunk... Ha máshonnan nem, hát onnan kellene, hogy ismerős legyek.
Mielőtt válaszolni tudtam volna, egy női hangot hallottam, az Édesanyámét. Engem keresett. Csak egy pillanatra fordítottam el a tekintetem, de mire újra felpillantottam, már nem láttam sehol. Mint egy kiskutya, próbáltam körbeszaglászni, megkeresni az idegen férfit. Feladtam. Újra a színház főbejárata felé vettem az irányt, majd Édesanyám korholását hallgatva morfondíroztam azon, hogy honnan is ismerhettem látogatómat. Nem jutott eszembe, de már ekkor vágytam rá, hogy újra találkozzak Vele. Nagy hatással volt rám, újra látni akartam.

És ezt Ő is tudta....