Megint esik, mint mindig Angliának ezen a részén. Unatkozok. Kiszemeltem magamnak két esőcseppet, azokat figyeltem az ólomüveg ablakokon keresztül. Vajon melyikük ér le előbb, hogy aztán végleg el is tűnjön? Egyes csepp, vagy kettes csepp?
Costelre várok. Még 15 perce van, hogy ideérjen. Gondolom szokás szerint hirtelen fog betoppani, hangtalanul, pont a legnagyobb villámlás közben. Mindig is szeretett hatásos lenni, de engem már ennyi évtized, évszázad után már nem nagyon tud meghatni. Pedig a Mesterem, szinte mindent amit tudok, Neki köszönhetek. Egész biztosan neki köszönhetem? Unottan a hátamra fordulok fektemből a kanapén, szemem egy életnegyságú festményre téved a kandalló fölött, ahol meleg tűz lobog. Akire először pillantok: egy férfi. Magas, kissé kemény arcvonásokkal ugyan, de nevet; valószínűtlenül szürke szeme pedig egyenesen hahotázik! Hollófekete haja deresedni kezd. Jobbján a világ legszebb asszonya áll, akit valaha is láttam... Gyönyörű bíborvörös ruhát visel, hosszú sötétbarna hajú, kissé sápadt, félénken mosolyog. Beteg volt aznap... Egy kislány áll kettejük előtt, hullámos haját piros szalaggal kötötte fel. Pajkosan mosolyog fel Édesanyjára, látszik rajta, hogy bármilyen csínyre kapható, akár azonnal is. Biztosan az jár a fejében, hogy mit fog szólni Édesapja, ha meglátja hogy eltűnt pecsétgyűrűje legújabb trófeája agancsán díszeleg. Tovább fürkészem a képet, rég elfeldett részleteket keresek. Horzsolás a kislány kezén; pár perccel ezelőtt szedték le a hatalmas tölgyfáról... Meleg tekintet, ahogy a két szülő előttük lévő gyermekére néz. A színben tökéletesen elütő virágfüzér, mit a leányzó fűzött Anyukájának: rikító sárga és halovány lila... Édesapja, az asszonyra nevet... A háttérben egyszínű drapéria, rajta a De Ville család címerével... Tökéletesen elkapott pillanatok. A kor legjobb festője volt az alkotója.
Újra az ablak felé pillantok, kiszemelt két cseppem, már rég eltűnt, éppen villámlott. A tekintetem az ablakról végigsiklik az óriási "nappalin", egy hatalmas ingaórán állapodik meg végül: 5 perc és itt kell lennie. Felállok, eindulok a tűz felé, rakni rá pár hasábnyi fát. Félúton megállok a laptopom mellett: 5 új üzenetem érkezett. Célomról megfeledkezve, kiváncsian ülök le elé. 1 üzenet Crestortól.
"Lekopott rólad a Vadász. Kihűlt a nyomod. Oltári nagy szerencséd van."-írta. Megkönnyebbültem, azonnal válaszoltam is; legyen résen és ne merjen átverni. 4 pedig Sventől: egy teljesen átlagos, egy meghívó az új kiállításra, mely nemsokára Londonban fog nyílni, a többiben szokás szerint zagyvál egy kicsit...
Villámlik. Hatalmas dörgés. Nem számítottam rá, összerezzenek. Szemem sarkából egy árnyat veszek észre, felém mozog, fel sem pillantva csak ennyit vetek oda neki.
-Késtél, ázott veréb.
-Miért mindig a verébbel jösz?-morgott látogatóm.
-Mert így arra hasonlítasz.
Costel kibontakozott a félhomályból, s felém tartott. Felpillantottam rá: tökéletesen elázott, hosszú szövetkabátjából csurog a víz. Rezzenéstelen arccal rám nézett, s kérdezett.
-A vámpírvadász?
-Leráztam. Kihűlt a nyomom, szerencsém volt. Nem kell aggódni. Tényleg nem.
-Van fogalmad róla, mekkora őrültséget csináltál? Tényleg azt hiszed, hogy...
-Azt ne mondd nekem, hogy Te még sohasem hergeltél fel vadászokat korábban, ne mondd nekem, mert nem hiszem el!-vágok türelmetlenül szavába. Tudom öreg hiba, de rosszkor talált most rám a fejmosásával. Folytatom.
-És különben is; Én nem hergeltem fel senkit, Ő talált meg.
-Feltűnősködtél?!-hitetlenkedik.
-Én nem! Szerinted vagyok olyan felelőten, hogy ilyeneket csináljak, mikor azt is tudom, hogy az életem függhet tőle?! Rejtőzködtem, ahogy tanítottad.
-Egész biztos?!-kérdezi bizalmatlanul.
-Igen.
-Akkor valószínű profi vadásszal állunk szemben. Nem tudjuk ki?
-Még nem. Még...
-Crestor?
-Igen... De ne félj, nem bízok benne. Van biztosítékom, tudja, hogy vigyáznia kell magára, különben baj lesz.-mondom gyorsan, mielőtt még megszólalna.
-Helyes...helyes... Jó.-gondolkozik, majd hirtelen témát vált. - Éhes vagy?
-Nagyon.
-Akkor gyere, megyünk.-indulna az ajtó felé, de hirtelen megtorpan, visszafordulva egy fanyar félmosoly kíséretében kérdez: -Nincs valami száraz férfiruhád?
-Akad. -Adtam neki pár száraz ruhadarabot, Jamesnek meg szóltam, hogy kerítsen valahonnan egy másik szövetkabátot. Hihetetlen, de olyan rövid idő alatt szerzett, hogy komolyan el kell gondolkoznom a béremelésén. Kilépünk az ajtón, már alig csepergett valami. A hold is előbújt a sötét felhők rejtekéből; egy pillantra megálltam fürdeni a fényében. Továbbindultam, követve a Mesterem. Nagyon régóta nem szólítottam már így. Valószínűleg már nem is fogom, de ki tudja, hogy mit hoz még a jövő?
-Remélem felkészült kiskegyed a mai estére, ugyanis hihetetlen kalandban lesz részünk. Holdfény, város, kihalt utcák, tömött szórakozóhelyek, party drog, techno zene, pezsgés, hullámokban támadó fojtogató füst, késelés, sziréna, rendőrautó, lehulló gyöngyszemek, élet.-Mélyen meghajol, kinyitja a kocsiajtót, betessékel.
Felberreg a motor, végre elindulunk az éjszakába, azzal a kis türelmetlenséggel, vagy inkább szorongással ami mindig eltölt, ha ketten "vadászunk"... Sosem tudhatom, hogy mikor talál valami kivetnivalót a módszeremben.